Bemutatkozás
2016-ban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán szereztem gyógytornász diplomámat. Ezt követően két évet dolgoztam a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Balesetsebészeti és Kézsebészeti osztályán, ahol mind a járóbeteg, mind az osztályos betegek rehabilitációjában részt vettem. Már a kórházban eltöltött idő alatt is lehetőségem volt a betegek közvetlenül a műtét/baleset utáni fizioterápiás ellátásában részt venni, így azóta is azt vallom, hogy a rehabilitáció már a sérülés napján elkezdődik.
A munkában eltöltött évek alatt számos olyan tanfolyamon vettem részt, aminek tudásanyagát nap mint nap használom a hatékony és sikeres rehabilitáció érdekében. Ezek közül kiemelném a Terrier-módszert, ami egy lágyrészmobilizációs technika, az FDM-et, a flossingot, illetve a köpölyt, amik használata pedig a kötőszöveti állapot javítását szolgálják.
2018-ban kezdtem el dolgozni az Olimpiai Sportparkban található Sport & Balance Rehabilitációs Központban, ahol nagy tapasztalatra tettem szert a sportrehabilitáció terén. Számos sportág (foci, kézilabda, szertorna, atlétika, úszás…) élvonalbeli versenyzőivel dolgoztam.
Az itt végzett tevékenységemet nagyban segítette az R-Med Akadémián elvégzett Funkcionális Tréning, valamint a rehabilitációs TRX oktatói képzés.
Mivel mind a magam, mind a betegeim részéről mindig is nagy hangsúlyt fektettem a prevencióra, 2019-ben nagy álmom vált valóra azzal, hogy a Purnam Nemzetközi Jógaoktatói Akadémián elvégeztem a Hatha (Ya RYT-200) és Vinyasa Flow jógaoktatói képzéseket. A jóga alkalmazása az élsportban igazán hatékonynak bizonyult.
A jóga mellett huzamosabb ideig tartottam gerinctornát is. Látva azt, hogy milyen sok ember küzd különböző szerzett és genetikai gerincproblémával, elvégeztem a McKenzie tanfolyam A és B részét. Ez a terápia lefedi a gerinc egészét. A módszer elsősorban a napjainkban nagy hangsúlyt kapó porckorongsérv kezelésére irányul, de utat mutat azok számára is, akik a testtartásukból adódó problémákkal küzdenek.
Nagyon nagy hatással voltak és vannak rám ma is az elmúlt évek kötőszöveti kutatásai, amik új ajtókat nyitottak meg a gyógytorna világában. A hegkezelések általi eredmények például nem csak rendkívül látványosak, de hatalmas funkcióbeli javulást hoznak a páciens számára. A pályafutásom egyik abszolút mérföldkövének azonban a belszervi fasciák (kötőszövetek) kezelését megcélzó Viscerális terápia elsajátítását tekintem, amivel jóval gyorsabb, hatékonyabb és tartósabb eredményt tudok elérni vendégeimnél mint korábban. Legyen szó akár egy szülést követő rehabilitációról vagy egy krónikus derékfájásról.
Jövőbeni terveim között szerepel a funkcionális táplálkozás területének még mélyebb megismerése, amivel még komplexebb segítséget tudnék nyújtani vendégeimnek. A gyógytornász szakma színességének és állandó fejlődésének köszönhetően soha nem ér véget a tanulás, de ez ettől szép és ettől izgalmas. 😊