Köpöly
A köpölyözés egy lágy kötőszövetet mobilizáló technika, mely vákuum segítségével történik.
A kezelés során a műanyagból, üvegből vagy épp szilikonból készült kis búrából valamilyen módon (mi köpöly pisztollyal) kiszippantjuk a levegőt, vakuumot kialakítva ezzel. Az így kialakult különböző erejű vákuum segítségével kiemeljük, és egyben rögzítjük a bőrt, majd a köpöly „viselése” közben végzett mozgások által az immobilizáció és a dehidratáció miatt összetapadt (adhezív) kötőszöveti rétegeket szétválasztjuk egymástól.
A köpöly terápia során közel 4x-re nő a kezelt terület keringése, így javul sejtanyagcsere, javulnak a szöveti funkciók, a mozgásminták, továbbá javul a szervezetben lezajló gyógyulási folyamatok minősége is.
A köpöly terápia nagy eredménnyel alkalmazható a beszűkült mozgástartomány (ROM) esetén, fájó izomcsomóknál, triggerpontoknál, „megrövidült” izomnál, továbbá hegeknél.
Fontos tudni, a köpölyözés nem épp fájdalmatlan terápia. De előfordulhat az is, hogy az 1-2 napig tartó fájdalom mellett, néhány napig kék, lila sőt akár fekete foltok is árulkodnak a kezelésről. De ezek a jelek csupán azt mutatják, hogy mennyire vannak összetapadva a kötőszöveti rétegek az adott területen. Ami biztos, köpöly után mindig kapni fogsz házifeladatot, aminek a lényege a „felszakított” szövetek mozgásban tartása és hidratálása lesz.